Skip to main content
Sárköziné Orsi

A JYSK és én – Karrierutak az elosztóközpontban

Dátum:

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Careers & HR

A JYSK és én – Sárköziné Orsi, a nagycsaládos anyuka kihívásai és sikerei

8; 7; 5; 3. Nem, ez nem egy matematikai feladvány, hanem a gyerekek életkora, akiket Orsi, a JYSK ecseri elosztóközpontjának kollégája nagy szeretetben és törődéssel nevel párjával Istvánnal.

Orsi szakmai élete akkor kezdődött miután megszületett negyedik gyermekük is, hiszen annak ellenére hogy 4 kicsi gyerekkel még évekig maradhatott volna otthon, ő úgy érezte hogy anyagi felelősséget is kell vállalnia a gyerekek nevelésében és István támogatásával úgy döntött, hogy munkába áll.

Megnehezítette az álláskeresést, hogy nem rendelkezett targoncavezetői engedéllyel csak néhány hónap raktárosi gyakorlattal és további kockázat volt abban, hogy a munkáltatók olykor nem szívesen alkalmaznak kisgyerekes édesanyákat.

Amikor az interneten elékerült a JYSK DCE hirdetése kicsit szkeptikusan, de beküldte jelentkezését. Váratlanul érte, hogy szinte azonnal kereste a toborzó csapat és el is mondta, hogy még nem áll készen az azonnali munkába állásra, szüksége van 1-2 hónapra. Azt az ígéretet kapta, hogy kérésének megfelelően később keresni fogják. Ebben nem nagyon bízott, ezért is lepte meg, amikor a fenti ígéret szerint 2 hónap múlva az elosztóközpontból Fruzsi felhívta, hogy érdeklődjön Orsi szándékairól. Ekkor már reményekkel telve eljött az interjúra és onnan már gördülékenyen ment a felvétel. Időközben megszerezte a targoncás jogosítványt is és ma már boldogan végzi munkáját az Inbound csapatban.

Orsi elmondása szerint ahogy nőnek a gyerekek átalakul az ő feladatuk is otthon, büszkén mesélte, hogy két nagyobb fiuk felvételt nyert Budapesten egy zenei iskolába, így hetente többször munka után sietnek haza, mert viszik a srácokat a zenei képzésre.

A kicsikkel való állandó szülői foglalkozást úgy tudják biztosítani, hogy váltott műszakban dolgoznak a férjével, de nagyra értékelik azt, hogy minden hétvégét közösen tudnak tölteni a gyerekekkel.  A munka biztonságot ad, a család szeretetet és értelmet a mindennapoknak ezért ők hajlandóak áldozatot hozni, hogy  büszkék lehessenek a tehetséges gyerekeikre és emellett a saját szakmai helytállásukra is.

Orsi úgy érzi, hogy a JYSK támogatja őt és megértő az olykor váratlanul felmerülő,   gyerekek körüli feladataik elvégzésében ezért cserébe ő elkötelezettségét és szorgalmas munkáját biztosítja a vállalat felé. Orsi története jó példája annak, hogy a vállalat megkülönböztetés nélkül tárt karokkal várja, befogadja, segíti az elkötelezett munkavállalókat.

 

 

Latest news

Címlap

A JYSK fontos klímacél-mérföldkövet ért el: beszállítóinak 94%-a már vállalta a kibocsátáscsökkentést

- A JYSK beszállítóinak 94%-a már elkötelezte magát tudományosan megalapozott klímacélok mellett, a vállalat pedig folyamatosan csökkenti saját kibocsátását.

címlap

Iskolákat segített a JYSK és a Magyar Kézilabda Szövetség

- Karácsony előtt 1 millió forint értékű termékadománnyal támogatott öt hátrányos helyzetű iskolát a JYSK

Update from our CEO

Hírek az elnök- vezérigazgatónktól

- Szeretném azzal kezdeni ezt a frissítést, hogy hatalmas köszönetet mondok minden kollégának a JYSK-nél végzett kemény munkájáért és elkötelezettségéért, valamint a nagyszerű eredményekért, amelyeket mind az elmúlt pénzügyi évben, mind az idei év elején elértek, beleértve a nagyszerű novembert is!

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office